Sternotherus minor

Az Egyesült Államok középső, déli részén található meg.

7,5-10 cm-re nő meg. Sötét pöttyök és vonalkák vannak a fején és a nyakán. A feje aránytalanul nagyobb a testéhez viszonyítva. A hátpáncélja zöld vagy barna sötét mintázattal. A hátpáncélja ovális és viszonylag magas ívű. A haspáncélja sárga vagy narancssárga és nincs rajta mintázat. A fiatal példányoknál általában igen erősen narancssárga.

Minden nap eszik, a reggeli étkezéseket kedveli. Mindenevő, de főleg apró csigákkal, rovarokkal, férgekkel, földigilisztákkal, garnélával táplálkozik. De ezenkívül szívesen eszik marhaszivet, és újszülött egeret is. Néha kis mennyiségben eszik növényt is.

Nagyon szereti a vizet; folyókban és folyamokban található meg. Elsősorban a gyorsabb folyású vizeket kedveli. Az egész életét szinte kizárólag a vízben tölti, ahol nagyon jól el tud bújni a külvilág elől.

A tartása nagyjából megegyezik a vörösfülű ékszerteknősével.

A párzás után 4-6 héttel rakja le a nőstény a tojásait a szárazföldre. Évente akár 3-4 alkalommal is rakhat tojást. Egyszerre általában 2-3 tojást rak le. Miután lerakta a tojásait, azonnal keltetőbe kell őket rakni. Az ideális keltetési hőmérséklet 29°C és 80%-os páratartalom. 81-90 nap múlva kelnek ki a kicsinyek. Már többször előfordult, hogy életképes ikrek keltek ki a tojásból.

Sternotherus odoratum

Elég nagy számban él az Egyesült Államok keleti partvidékén; az észak-keleti államoktól egészen Floridáig. Nyugatra a Nagy Tavakig, Illinois-on át Kansas-ig és Oklahoma-ig elterjedt, de egy nagyszámú populáció él Texas közepén.

Elégé kicsi teknős, mindössze 8-14 cm hosszú. A hátpáncélja barna vagy fekete, és sima, ovális formája van. A hátpáncél íve viszonylag nagy, kupolaszerű. Fiatal korban a hátpáncél gyakran fekete és durva felületű. A bőre sötét olíva színű vagy fekete és két feltűnő sárga vonal fut végig az orrtól a nyakáig. Ez a vonal megtalálható a szemének mindkét felén. A hím abban különbözik a nősténytől, hogy a feje nagyobb; valamint hosszú, erős farka van, amelynek a végén tüske található.

Mindenevő. Kisebbrészt eszik növényeket, de főleg puhatestűeket, kisebb halakat, rovarokat, férgeket, de dögöt is eszik. A kaját elsősorban az iszapos aljzatról szedegeti fel.

A nőstények csak sekély árkot tudnak ásni a tojásaik számára. Ezt általában közel a vízhez, egy korhadó fa törzse alá ássák. Néha kétszer vagy még többször is rakhatnak fészket egy évben. Gyakran előfordul, hogy több nőstény rakja le a tojásait egy helyre. Ez egyfajta közösségi keltetőhely. Ezek a pézsmateknősök a víz alatt párosodnak és ezután rakja le a nőstény az 1-9 tojását valamikor február és június között. A kis teknősök kelési ideje 60-84 nap.

Figyelemre méltó a védekező taktikájuk ezeknek a teknősöknek. Ha megzavarják, akkor egy elég rossz szagú folyadékot bocsát ki. A hím különösen agresszív. A halászok ezért nem nagyon szeretik. Ha beleakad egy példány a hálójukba, akkor borzalmas szagot áraszt, ráadásul nagyon harapós is. A másik különös tulajdonságuk, hogy sétálnak a fenéken, és nem úsznak, mint a többi teknős.

Megtalálható minden állandó vízben, például sekély patakokban, tavakban, folyókban. Bár az ideje nagy részét a vízben tölti, mégis inkább a sekélyebb helyeket kedveli. Gyakran napozik a vízben úszó farönkökön.

Szerencsére nem tartozik a veszélyeztetett fajok közé, a CITES sem sorolta be egyik kategóriájába sem.

Kinosternon subrubrum

USA dél-keleti részén elterjedt, de él egy kolónia Észak-Nyugat-Indiana-ban is, sőt New-Yorkban is található belőlük néhány.

Nem tartozik a legnagyobb teknősfajok közé, mint e család többi tagja sem. Csupán 7,5-10 cm-re nő meg. A hátpáncélja olívától a sötét barnáig változhat. A páncélja teljesen sima, nem található rajta semmiféle mintázat vagy vonal sem. A haspáncélja sárga vagy barna színű. A fiatalok általában sötétebb színűek, mint a felnőtt egyedek. A nőstényeknek egy tompa tüske van a farkuk végén. Meglehetősen hosszú ideig is elélhetnek, akár 40 évig is.

Mindenevők, megeszik a rovarokat, puhatestűeket, kétéltűeket, halakat, a döghúst, de algákat is.

Júliusban a nőstény egy 7-12 cm-es lyukat ás a sűrű növényzetbe vagy puha homokos talajba, ahová leteszi a 2-6 tojását. Ezért akár 200-400 métert is megtehet a tótól. A tojásokból átlagosan 76 nap alatt kelnek ki a kicsik, de át is telelhetnek benne. A nőstények 5-8 évesen, a hímek pedig 4-7 évesen is elérhetik az ivarérettséget.

A fél-vizi teknősök közé tartoznak, és képesek elég sokáig elélni víz nélkül is. Így nagyon nagy távokat tudnak megtenni, ez magyarázza a viszonylagos nagy elterjedését is. Nagyon alkalmazkodó teknős, hiszen a fél-sós vizektől, a mocsarakig, kisebb tavakig, nedves árkokig, szántóföldekig mindenhol megtalálható. Leginkább a sekély, iszapos, lassú folyású növényzetben bő vizeket szereti. Ha egy terület kiszárad, akkor képes útra kelni, hogy egy másikat keressen, vagy befúrja magát az iszapba.

Mivel szeret barangolni, nagy veszélyt jelent számára egy autóval való találkozás, amely az életébe is kerülhet. De ezen kívül még nagy károkat okoz a fajnak a lecsapolások és az illegális kereskedelem is.

Kinosternon flavescens

A hátpáncélja világosbarna, barna színű, melynek széle sárgás. A haspáncélja világos. A teste barnászöld, sárga csíkokkal tarkítva. Közepes méretű teknős, nem nő nagyobbra 15-cm-nél. A hímek általában hosszabbak a nőstényeknél.

Időszakos és állandó tavakban, folyók holtágában élnek, amelyeknek mind az alja, mind a partja homokos.

Főleg gerincteleneket, ebihalakat, halakat és növényeket eszik.

Egyszerre 3-7 tojást rak le június közepe és július között. Ezekre a tojásokra nagy előszeretettel vadásznak kígyók, mosómedvék és rókák.

A veszélyeztetett fajok közé tartozik. A természetes élőhelyén nagy veszélynek vannak kitéve a fenékkotró gépek, zsilipek és töltések építése miatt.

Kinosternon scorpioides cruentatum

A déli iszapteknős (Kinosternon scorpioides) hat alfaja közül az egyik, és a legszebb. A vörösfülű iszapteknős Közép-Amerikában él, Mexikótól Hondurasig fordul elő nagy számban. Elérheti a 17 cm-es hosszúságot is, amely e család képviselői között óriássá teszi. A hím és a nöstény vörösfülű iszapteknős között méretbeli különbségek jelentősek. Ezen kívül a hímnek hosszabb és a tövénél vastagabb farka van.

Ezeknek a teknősöknek a szine a világosbarnától majdnem a feketéig változhat. A hasuk általában sárgás. Az arcán narancssárgás, pirosas foltok találhatók.

Őshazájában főleg az álló vagy a lassan folyó vizeket kedveli, amelyeknek homokos, iszapos alja van. Főleg sötétetéstől estig aktív.

Tartásánál ne tegyünk a medencéjébe más fajta teknőst (pl. ékszerteknőst), mivel nem mindig barátságosan bánnak velük. Nagyon szereti magát befúrni az iszapba, ezért megfelelő vastagságút tegyünk alá.

A nőstény a szárazföldre rakja le egy évben többször is a tojásait. Egy fészekrakáskor maximum 6 tojást rak le. Ezeket a tokjásokat azonnal tegyük a keltetőbe. 28°C-on, 90%-os páratartalom mellett általában 120 nap alatt kelnek ki a kicsinyek.

A fiatal teknősöket szúnyoglárvákkal, vízibolhával, rovarokkal, férgekkel lehet etetni. A száraz kajákat is nagyon kedvelik. Később kiegészíthetjük a menüt kisebb halakkal is. A kisebbeket naponta, a felnőtteket hetente kétszer háromszor etessük.

(Dermatemys mawii)

A Tabasco-teknős egész Mexikóban elterjedt, de Guatemala és Honduras Atlanti-óceán melletti részén is élnek természetes körülmények között.

A hátpáncéljuk színe sárgától a barnáig változhat, a haspáncéljuk pedig világos. A nyaka barnás vagy olíva sárga lehet. Az ujjai között úszóhártya található. A nagyságuk 40 és 65 cm között van.

Elsősorban nagyobb folyókban, tavakban él, csak ritkán fordul meg kisebb vizekben. Leginkább éjszaka aktív. Szinte az egész életét a vízben tölti, csak tojást rakni jön ki a szárazföldre.

A Tabasco-teknős növényevő; elsősorban víznövényekkel táplálkozik, de elfogyasztja a partra hullott gyümölcsöt is.

A nőstény Tabasco-teknős egy évben kétszer rak fészket. Egy fészekaljban 6-20 tojást rak le egyszerre. A kelési idő 8-10 hónap.

Ezt a teknősfajt nagyon ritkán tartják fogságban, mivel hatalmas akváriumot és egy nagy tojásrakó szárazföldrészt igényelnek.

A Tabasco-teknőst sokáig nem védték szigorúan, több helyen megették a húsát. Ma már a veszélyeztetett fajok közé tartozik .

Lissemys punctata andersoni

Ez a teknős Bangladesben, Nepálban, Indiában és Pakisztánban mindenhol elterjedt. Csatornákban, rizsföldeken, de mindenek előtt lassú folyókban tengeti életét.

A hátpáncélja és a bőre szürkészöld, sárga pöttyökkel díszítve. A páncélja lágy, bőrszerű, mint a Trionychidae család összes többi tagjának.

Elsősorban húsevő. Fogságban hallal és garnélával etethetjük. Viszonylag nagy medencét igényel, mivel nagyon jó úszó. Aljzatnak talán a homok a legjobb választás az esetében.

Dermochelys coricacea coricacea

A kérgesteknős igazi tengeri teknős. Elsősorban az Atlanti-, a Csendes- és az Indiai-óceán trópusi vízeiben él. De találtak már egyedeket Brit-Kolumbiában, Newfoundlandon, a brit szigetek környékén, de még Argentína partjainál is.

A páncélját sima bőr borítja, amelyen hét jól kivehető hosszú barázda található. Az angol neve talán jobban kifejező: leatherback turtle (bőrhátú teknős). Ezt a nevét a legfőbb jellegzetességéről kapta.

Ez a teknős a legnagyobb élő teknős a világon! Egyes egyedei elérhetik a 185 cm-t és a 637 kg-ot. Ha egy emberhez viszonyítjuk, akkor a hossza kb. megegyezik egy magasabb ember magasságával, azonban a súlya hatszorosa.

A háromszög alakú hátpáncélja a feketétől a barnáig változhat. A hátán hét hosszirányú vonal fut végig. Az uszonyán egy fekete-fehér folt található. A haspáncélja fehér fekete foltokkal. A fejét és lábait teljesen be tudja húzni a páncélja fedezékébe. A feje és a nyaka fekete vagy sötétbarna, fehér vagy sárga pacákkal tarkítva. A szájának a felső állkapcsa kampós, egy kicsit a papagáj csőrére emlékeztet.

Főképp medúzákkal táplálkozik, de eszik még tengeri sünt, tintahalat, ritkábban algákat és hínárt is.

A nőstények áprilistől novemberig rakhatnak tojásokat az Egyenlítő környéki homokos, növényekkel benőtt partokon. Egy nőstény csak 2-3 évente rak tojást, de akkor egyszerre 80-85-öt is lerakhat. A fehér gömbölyű tojások 5 cm átmérőjűek. 55-74 nap után kelnek ki a bébik éjszaka. 6-10 évesen érhetik el az ivarérettséget.

Nagyon jó úszó, és nagyon jó tájékozódóképessége van. Hatalmas távolságokat tud megtenni pár nap alatt, de mindig visszatalál a szülőhelyére, ahol lerakja a tojásait is. Ez utóbbi miatt került veszélybe.

A kérgesteknős a veszélyeztetett állatok között van. Bármennyire hatalmas is, nagyon félénk teknős, és mint a tengeri teknősök legtöbbjére, rá is nagyon kell vigyáznunk. Nagyon sok kérgesteknős leli halálát a medúzahalászok csapdáiban, sokan pedig a tengeri halat halászók hálóiban fulladnak meg.

Még ma is több szervezet együttműködve vizsgálja ezeket az óriásokat, hogy jobban megértsék a szokásaikat és életciklusukat.

A kérgesteknős azon kevés teknősök közé tartozik, amelyet nem vadásznak. Azonban ennek eléggé prózai oka van, ugyanis a húsa mérgező (rajta kívül csak egy hasonló van). A mérgét még ma sem tudták azonosítani. Azonban a tojását előszeretettel használják étkezési célokra, mint a többi tengeri teknősét is.

Caretta Caretta

Argentínától Új-Skóciáig fordul elő. A legnagyobb populációja Észak-Amerikában, Észak-Carolina-tól Floridáig található.

Az ál-cserepesteknősnek jellegzetes, nagy feje van. Ez azonban nem azért van, mert nagy az agya, hanem nagyon erős az álkapcsa. 85-100 cm-re nő meg és átlagosan 68-182 kg között mozog a súlya. Két alfaja ismert:

• Caretta Caretta
• Caretta Caretta Gigas

A Caretta Caretta Gigas a Csendes Óceánban és az Indiai Óceánban él. Azonban néhány apróbb dolgokban is eltérnek egymástól.

Az ál-cserepesteknős húsevők, elsősorban szivacsokat, medúzákat, rákokat, kagylókat és osztrigát esznek. Az álkapcsuk izma nagyon kifejlett, így könnyen szét tudják tőrni pl. a kagylók héját.

Ez a tengeri teknős akkor válik ivaréretté, amikor eléri az 50 cm-es hosszúságot. A nőstények minden második évben raknak tojást, de akkor 3-4 fészket is ásnak. A fészekrakás időszaka tavaszra és kora nyárra tehető. Ekkor a nőstény 30 naponként rak fészket. Egy fészekben általában 120 kb. 4 cm átmérőjű tojás található. A kicsinyek 31-65 nap után kelnek ki.

Az ál-cserepesteknősök, mint a többi tengeri teknősök az életük nagy részét a tengerben töltik. A tojásrakásra elsősorban nyugodt partszakaszokon kerül sor. Néha megfigyelték őket édesvizű folyókban is, például a Mississippi-ben is találtak már ál-cserepesteknőst.

Az Antillákon és a Karibbi szigeteken a helyiek esznek ál-cserepesteknőst. De sok pénzt adnak nemcsak a húsáért, hanem a tojásáért is. Teknőstojásból csinálnak palacsintát is, de Kubában tojásport is készítenek belőle. Hondurasban a páncéljából evezős hajót készítenek.

Az ál-cserepesteknős 1978 óta védett. A legnagyobb populációban a Nagy-Antillákon és az USA keleti partvidékén élnek. Évente 15.000 ál-cserepesteknős rak fészket, azonban Carolina-ban évi 3%-os fogyást figyeltek meg.

Eretmochelys imbricata

Mind a három óceánban elterjedt, így megtalálható az Atlanti-óceánban, a Csendes-óceánban és az Indiai-óceánban.

79-89 cm-re nő meg és 43-75 kg lehet. A bőre és a húsa nagyon mérgező, amely súlyos betegséget okozhat, ha megesszük. A hímeknek hosszabb és vastagabb a farka, nagyobbak a karmai és homorúbbak a haspáncéljuk.

Ez a teknős mindenevő. Megeszik a tengeri füveket és más tengeri növényeket. De esznek kisebb állatokat. Mint a többi tengeri teknős, a közönséges cserepesteknős is csak a tojásrakás idejére hagyja el a tengert. Sokak tapasztalata szerint ez a teknős ilyenkor nagyon agresszívek.

A kis teknősök ősszel, úgy szeptember táján kelnek ki. Ilyenkor egy éjszaka alatt több száz bébi kel ki, és indul meg a tenger felé. Néhány ragadozó (rákok, sirályok, halak stb.) csak erre készül, hiszen ekkor még nagyon védtelenek ezek a teknősök. A felnőtt nőstények évekkel később ugyan arra a partszakaszra térnek vissza, ahol kikeltek a tojásból.

Ez a faj különösen veszélyeztetett. A tojásai összegyűjtése, a teknős vadászata, a páncéljával való kereskedelem minden országban tiltott. Ennek ellenére igen élénk a feketepiaci kereskedelem a páncéljával. Egy kilogram cserepesteknős páncél 225 dollárt ér. Így ez a faj különös védelemre szorul.

Chelonia mydas

Az Atlanti-Óceánban, Csendes-Óceánban és az Indiai-Óceánban él, de előfordul New England-tól Dél-Afrika meleg vizeiben is.

A közönséges levesteknős egyike a legnagyobb teknősöknek, a hossza eléri a 150 cm-t is. Átlagosan 90-110 cm-re nőnek meg és 90-137 kg súlyúak, de elérhetik akár a 205 kg-ot is. Evező szerű lábaik vannak, melyeket az úszásnál remekül tudnak használni. A feje a többi tengeri teknőshöz képest kicsi. A hímek nagyobbra nőnek, és hosszabb a farkuk, mint a nőstényeknek. A hátpáncéljuk olíva színtől a barnáig változhat, de lehet fekete is. A közönséges levesteknős nem tudja teljesen behúzni a fejét a páncéljába. Két alfajuk ismert:

• Chelonia mydas mydas: Az Atlanti-Óceánban él, leginkább Észak-Amerika és Európa vizeiben található meg.
  
• Chelonia mydas agassizii: A Csendes-Óceán keleti részén fordul elő főként. Ennek az alfajnak általában sötétebb a hátpáncélja
  

A közönséges levesteknős növényevő. Idejének nagy részét alga és tengeri növények evésével tölti. Azonban a fiatal állatok nemcsak növényt esznek, hanem néha medúzákat, rákokat, szivacsokat, csigákat, férgeket is bekapnak. A felnőttek kizárólag növényekkel táplálkoznak.

A hímek és a nőstények 10-24 évesen ivarérettek. A költési szezon attól függ, milyen földrajzi szélességen él a teknős. A párosodásra egy jól körülhatárolható helyen kerül sor, ahol a hímek megküzdenek egymással, harapdálják egymást. Ez a terület úgy egy kilométerre lehet a tojásrakó helytől. A nőstények 3-7 évente raknak tojást. Ekkor elhagyák a tengert, és a part homokjába ásnak egy gödröt, melybe 100-200 tojást raknak le egyszerre. Ez akár órákon át is eltarthat. Majd betemetik homokkal. Érdekes módon a Csendes-Óceánban élő közönséges levesteknősök néhánnyal kevesebb tojást raknak, mint az Atlani-Óceánban élők. A kicsinyek 40-72 nap múlva kelnek ki a tojásból.

A rókák és prérifarkasok alig várják a tojásrakás időszakát, mert ekkor kezdődik számukra a teknőstojás evésének időszaka. Azonban ebben az emberek is kiveszik a részüket. A frissen kikelt teknősök számára a legnagyobb veszélyt a madarak és a ragadozó halak jelentik. A közönséges levesteknős ekkor a legsebezhetőbb.

Életük legnagyobb részét a tengerben töltik, kivéve a születésük és a tojásrakás időszakát. Azonban a Chelonia mydas agassizii alfajt többször megfigyelték amint a parton fókákkal és albatroszokkal napozik. A közönséges levesteknős élete során több száz vagy több ezer kilométert is megtesz, azonban a tojásrakáshoz mindig ugyan oda megy, ahol ő, és a felmenői is születtek. Optimális esetben akár 100 évig is elélnek.

A közönséges levesteknős a veszélyeztetett fajok közé tartozik. Néha előfordul, hogy strandokra teszik le a tojásukat. Ekkor különböző szervezetek a tojásokat biztonságosabb területre szállítják. A legnagyobb veszélyt számára ennek ellenére a tojásával és a húsával való kereskedelem jelenti.

Lepodochelys kempii

A Mexikói-öböl és az Atlanti-Óceán part menti vizeiben élnek, ahol elsősorban rákokra vadásznak. Az atlanti fattyúteknős a legkisebb és a legveszélyeztetettebb tengeri teknős. 1947-ben Mexikó partjainál egy nap kb. 40.000 nőstény teknős rakott fészket, 1999-ben 3400, jelenleg pedig csupán 900. Ez a tragikus fogyatkozás elsősorban az emberi tevékenységnek köszönhető.

A kifejlett példányok nem érik el a 80 cm-t és átlagosan 36-45 kg-ot nyomnak. A széles hátpáncéljuk zöldes barna, de a fiatal egyedeknél fekete.

Lepodochelys olivacea

Az olajzöld fattyúteknős hasonló az atlanti fattyúteknőshöz, de keskenyebb a páncélja és kisebb a feje. A felső páncélja általában magasabb és szinesebb, mint a fajtársáé. Ez szürkés-barna, fekete vagy zöld színű lehet. Az atlanti fattyűteknőshöz hasonlóan a legkisebb tengeri teknősök közé tartozik. A hossza 60-80 cm lehet, a súlya nem haladja meg a 45 kg-ot.

Chelydra serpentina serpentina

A lapomon inkább a harapós teknős nevet használom a Chelydra serpentina megnevezésére, mivel talán ez áll a legközelebb a természetéhez és ez a név lehet a legjobb kompromiszum. Erről többet az Aligátorteknős kontra keselyűteknős címszó alatt olvashatsz.

A hátpáncélja a sötétbarnától a feketéig változhat, a haspáncélja pedig sárga vagy sárgásbarna. A nagy, erőteljes feje egy papagájcsőr szerű képződményben végződik. A szeme körül egy barnás kör látható. Az írisze nagyon feltűnő fekete pont. A nyaka a többi teknőshöz viszonyítva meglehetősen hosszú, és nagyon gyorsan tudja ki- és bedugni. A nyaka olyan hosszú, hogy akár a hátpáncélját is eléri a félelmetes állkapcsa, így a megfogása eléggé veszélyes. A farka nagyon hosszú, amelyen három sorban szarupikkelyek vannak.

Támadás esetén hangos, csattogó hangot ad. Ilyenkor kitátja támadólag a száját és csak a megfelelő pillanatot keresi. Ha nagyon szorongatott helyzetbe kerül, akkor elég büdöset tud csinálni, amivel megpróbálja elvenni a támadójának a kedvét. Ha a gazdáját megszokja, akkor ez utóbbit nem fogja csinálni, de néha azért a gazdáját is megharaphatja. Így nem árt azért vigyázni vele.

Az első- és a hátsó lábain hatalmas, erős karmok vannak. A hátpáncélja három sorú pikkelyből áll. Mindegyik pikkelynek a közepén található egy dudor, és egy vízszintes csík. A természetben a páncélját mindig vastagon benövi az alga. Így könnyebben el tud rejtőzködni is. A haspáncélja jóval kisebb és kereszt formájú. Ez a teknős ugyanis annyira fel van fegyverezve különböző védekezési eszközökkel, hogy fölösleges neki nehéz és vastag haspáncél.

A hímet és a nőstényt nehéz megkülönböztetni. A hímek nagyobbak mint a nőstények. A másik megkülönböztető jegyük a kloákanyílás. A nőstényeknek ugyanis közelebb helyezkedik el a testükhöz, mint a hímeknek.

A fiatal teknősök 45-50 mm-es nagysággal jönnek a világra és 15-20 év alatt 40 centire is megnőhetnek. Egy felmérés szerint átlagosan 23,8 cm-ek és 20 kg súlyúak (de előfordul 50 cm-es és több mint 30 kg-os példány is). Jó körülmények között megélhetik akár a 80 évet is.

Az Egyesül Államokban, Kanada déli részén, Dél-Mexikóban, Közép-Amerikában, és Dél-Amerika északi részén őshonos.

Három alfaja létezik. Nagyon hasonlítanak az alapfajra (csak apróságokban - pl. a hátpáncél sötétsége és a fejük formája - térnek el), így a részletezésükre nem térek ki. Legfőképpen földrajzi elhelyezkedésükben térnek el egymástól:

• Chelydra serpentina acutirostris: Közép-Amerika és Dél-Amerika északi része
• Chelydra serpentina rossignoni: Közép-Amerika (Guatemala-tól délre Costa Rica-ig)
• Chelydra serpentina osceola: USA dél-keleti része

A folyóktól, tavaktól, mocsaraktól, mesterséges vízgyűjtő helyektől, csatornáktól elkezdve szinte minden helyen megtalálhatóak. Azonban a szárazföldön is találhatunk sok harapós teknőst, amint az egyik vízforrástól a másikig vándorol. Ez akár néhány kilométer is lehet. A keselyűteknősnek (a harapós teknős közeli és egyetlen rokona) hiányzik ez az ösztöne, így a kiszáradt tavakban ott marad, és várja az esőt (vagy kiszárad). Azonban a harapós teknős elébe megy a problémáknak. Azonban ezzel a vándorlásával kiteszi magát elég sok veszélynek is. Ugyanis nem csak az veszélyezteti, hogy előbb szárad ki, mint ahogy talál egy megfelelő tavat, hanem az úttesten átmenve elüthetik az autók is.

Nagyon jól tűri a hideget, mint ahogy az elterjedése is mutatja. Észak-Amerikában télen betemetik magukat az iszapba és így vészelik át a hideget. A téli álmuk októbertől májusig tart.

A harapós teknős egy lesből támadó, igen aktív ragadozó. Mindent megeszik, amit le tud győzni. Legnagyobb részt csigákat, gilisztákat, halakat, kisebb teknősöket esznek, de akár vízimadarat is elkapnak. A fiatal kacsákat és ludakat lehúzzák a víz alá, és addig nem engedik el, míg meg nem fulladnak. Ezen kívül döghúst is szívesen fogyasztanak, amelyet nagyon könnyen megéreznek, mivel az orruk nagyon érzékeny.

Ehhez az érzékükhöz tartozik egy régi történet is. A bevándorlók mindig egy öreg indiánhoz fordultak segítségért, ha egy ember megfulladt, és nem tudták megtalálni. Az öreg indián azonban egy napon belül megtalálta a hullát. Később azonban elmondta a titkát: egy öreg harapós teknős. Esténként a teknőst a kérdéses vízhez vitte, és az mindig egyre közelebb úszott ahhoz a területhez, ahol a halott lehetett. Éjszaka vagy reggel a kenujával kiment és a teknős hátára egy kötelet kötött. Amikor a kötél függőlegesen megállt, akkor tudta, hogy megtalálta a hullát.

A harapós teknősöknél nincsen násztánc, egyből a lényegre térnek, de az több mint egy órán keresztül is eltarthat. Majd a nőstény kimegy a partra és ás egy 10-20 cm mély lyukat, amelybe lerakja a tojásait. A nőstény teknősök minden évben tojást raknak, egy évben akár többször is. A tojások gömbölyűek és erős héjúak. Egyszerre általában 30-40 tojást raknak le. De előfordul ennél jóval több is, akár 80(!). A tojások átmérője 1,5-3 cm. A bébik 40-100 nap múlva kelnek ki (átlag 90-100 nap). Ha a tojásokat későn rakják le a teknősök, vagy az időjárás hidegebbre fordul, akkor a bébik a tojásokban telelnek, és kora tavasszal bújnak ki.

Az akvaterráriumnak háromszor olyan hosszúnak, és kétszer olyan szélesnek kell lennie, mint a teknős páncélja. A kimászó hely ebben még nincs benne. Minden egyes további állat esetén +10%-ot még rá kell számolni. Az 5. után pedig +20%-ot.

A vízmagasságnak kétszer akkorának kell lennie, mint az állat páncéljának a magassága. Így a teknős a hátsó lábaira állva könnyen levegőhöz tud jutni.

Ha eléri a 15-18 cm-es nagyságot, akkor lehet szabadban tartani. Ilyenkor ajánlatos legalább 3x2 méteres medencét készíteni neki (főleg ha más állatot is telepíteni akarunk bele).

Sokan úgy gondolják, hogy a harapós teknősök szinte soha nem mennek ki napozni, ezért nem szükséges a napozókő. Pedig ez nem így van. Nagyon gyakran kimennek a kőre, csak éppen sötétedés után, éjszaka mennek ki a partra és általában ezt nem látjuk.

A vizét nagyon nem kell fűteni, mint ahogy már említettem kibírják a hidegebb időt is. A szobahőmérséklet megfelelő nekik. Ha a szabadban tartjuk, akkor (ha megfelelő a vízmélység) kint is teleltethetjük.

Október közepétől a harapós teknősök egyre kevesebbet esznek, és egyre inaktívabbakká válnak, majd csak márciusban vagy májusban jönnek újra elő. Ha szabadban tartjuk a teknősünket, akkor októbertől már ne adjunk neki enni. A teleltetése egyébként teljesen a szokásos módon történhet. De persze nem kell minden áron teleltetni, hiszen természetes körülmények között is előfordul, hogy nem alszik téli álmot (pl. Dél- vagy Közép-Amerika).

Ha lehet, ne tartsuk együtt más fajta teknősökkel, mivel azok nagyon ritkán élik túl a találkozást. Ékszerteknősöket semmi esetre sem tegyünk melléjük (főleg bébiket ne!), mivel azok akár táplálékként is szolgálhatnak a harapós teknősnek. Ha párban tartjuk a harapós teknőst, akkor nagyon könnyen összeveszhetnek, és állandóan civakodhatnak. Ez maximum csak szabadtéri tartásnál lehetséges, ha elég nagy a hely. Egyébként inkább külön-külön tartsuk a harapós teknősöket. A kis harapós teknősöket még lehet együtt tartani (akár másfajta teknősökkel is), míg el nem érik az 5-6 hónapos kort, ilyenkor azonban már ajánlatos szétválasztani őket.

Ha úgy döntünk, hogy együtt tartjuk a harapós teknősöket, akkor megfelelő nagyságú helyet kell nekik biztosítani. Egy hím mellé több nőstényt is betehetünk, de két hímet semmi esetre se zárjunk össze!

Mivel a harapós teknősök nagyon mohók és mindenevők, ezért az etetésük nagyon könnyű feladat. Megesznek mindenfajta édes- és sósvizű halat. Ha több teknőst is tartunk egy helyen, akkor a halakat mindenképpen öljük meg, mielőtt berakjuk a vízbe, mivel egymással versengve akár meg is sebesíthetik a másikat. Adhatunk májat és szívet is. Csak marhaszívet adjunk neki, de arról is szedjük le a zsírt. Jól járunk, ha kutyáknak való marhaszívet vásárolunk. A szívet vágjuk darabokra, és úgy tálaljuk fel a teknősnek.

De ezeken kívül szóba jöhetnek egerek, patkányok, verebek, csibék, földigiliszták, bogarak, csigák (meztelen csigák, vagy távolítsuk el a házukat), mint természetes táplálékok. Sokan kutya- vagy macska-eledellel etetik a harapós teknősüket, de ezt előtte mindig áztassuk be vízbe. De adhatunk szúnyoglárvát, guppikat, sáskákat és más kisebb állatokat is.

Fiatal bébi-teknősöket naponta többször etessünk. Fiatalokat naponta egyszer, 10 cm felettieket kétnaponta, 15 cm felett pedig hetente kétszer.

Egy pillanatra se felejtsük el, hogy a harapós teknős nagyon veszélyes! Egy-egy kivételkor könnyen megharaphatja az ujjunkat, amely nagyon fájdalmas lehet, és gyorsan a balesetin köthetünk ki. Ha a szárazföldön vannak, akkor még agresszívebbek tudnak lenni, és nagyon gyorsan tudnak támadni. Ha a vízben van, akkor még inkább választja a visszavonulást és behúzza magát a páncéljába.

Sokan ajánlják azt, hogy a farkuknál fogva emeljük ki a teknőst. Azonban ezt ne próbáljuk meg, mert a teknős könnyen megsérülhet. A legjobb az, ha a hátsó lábainál fogjuk meg a teknőst, és úgy emeljük fel. Ha a hátára fordítjuk, akkor nyugodtabb lesz.

Macroclemys temmincki

Én a keselyűteknős megnevezést használom erre a fajra, mivel szerintem ez a név nagyon találó. Külföldi - főleg angol - nyelvű lapokon a Macroclemys temmincki az "aligátorteknős". Ezzel kapcsolatos rész: Aligátorteknős kontra keselyűteknős.

A keselyűteknős a legnagyobb édesvízi teknős a világon. Több mint 75 cm-re is megnőhet és elérheti a 80 kg-ot. Az eddig talált legnagyobb példány az elmondások szerint 183 kg-os volt (Neosho folyó, Kansas, 1937.). Bár ez az adat nem bizonyított. Az igazolt rekorder "csupán" 107 kg-ot nyomott (Brookfield állatkert, Chicago). A farka nagyjából ugyan olyan hosszú, mint a páncélja. A hímek általában nagyobbak a nőstényeknél.

A leginkább szembetűnő sajátossága a páncélja. A hátán három, feltűnő "gerinc" fut végig, amelyek jól kiemelkednek a páncélból. Az orra hegyes és az álkapcsa csőrszerű képződményben végződik. Innen is kaphatta a keselyűteknős elnevezést. Ennek a teknősnek a testéhez képest nagy és erőteljes feje van. A nyelvén van egy féreg szerű csalétek, amelyet a sajátos vadászatakor alkalmaz. Ugyanis úgy ejti el a halakat, hogy kitátja a száját, majd mozdulatlan marad, csak ez a "csalétek" mozog. A halak ezt féregnek nézik és megpróbálják elkapni. Ekkor azonban a vadászból áldozat lesz, mivel összezáródnak a hatalmas álkapcsok és a teknős lenyeli a halat.

A keselyűteknős elsősorban a mély vizeket kedveli. Amerika nagy folyóiban, csatornáiban és tavaiban él. Megtalálható Texas államban, a Mississippi mentén, Floridában, Lousianaban, Arkansasban, Georgiaban, Oklahomaban és Missouriban.

Az idejük nagy részét a vízben töltik és szinte csak tojást rakni mennek ki a szárazföldre. Nagyon hosszú időt tudnak eltölteni levegővétel nélkül a víz alatt, akár 15-20 percet is. Teljesen alkalmazkodtak az életmódjukhoz. A bőrük barnás színű, így jól el tudnak rejtőzni. A páncélja durva, így a vízinövények könnyen megkapaszkodhatnak rajta. Mivel nem szokott túl gyorsan mozogni a vízben, így egész kis kertet is képes a hátára növeszteni. Ezzel is jobban elrejti magát. Egy-egy kifejlett példány inkább hasonlít egy darab kőre, mint egy teknősre.

Leginkább este, éjszaka vadásznak. A zsákmánya főleg halakból, kígyókból, békákból, kagylóból, más teknősökből áll. De néha eszik vízinövényt is. Néhány esetben megfigyelték, hogy egy keselyűteknős megölt, de nem evett meg egy kisebb fajtársát.

A keselyűteknősök 11-13 évesen érik el az ivarérettséget úgy 36 cm-es páncélhosszal és 9-10 kg-al. A keselyűteknősök a tavasz folyamán párosodnak és a nőstény 2 hónap múlva rakja le a tojásait. Egyszerre 8-52 tojást rak le a víz közelében (maximum 50 méteres körzetben) a szárazföldön. Ezekből 80-110 nap alatt kelnek ki a kicsinyek.

Fogságban több mint 60 évig is elélhetnek. Azonban senkit sem biztatnék arra, hogy keselyűteknőst tartson otthon, mivel nagyon nagy a helyigénye és veszélyes teknős. A tartásához Magyarországon külön engedély szükséges.

A legnagyobb fenyegetést számukra az ember jelenti. Sokszor a húsáért ejtik el őket.

Latin név: Graptemys nigrinoda delticola Magyar név: Alabamai tarajosteknős (Fűrészhátú) Felnőtt méret:                         Hím: 8-10cm                         Nőstény: 10-15cm Élőhely: Homok és agyag fenekű mély folyamok és mérsékelt áramlatok. Élőhely szerinti tápláléka: A vadonban csigák, kagylók, szivacsok, rovarok, vízinövények és algák. Elterjedése: Megtalálható az Alabama, Tensaw, és Mobile folyókban Dél-Alabama-ban. Tensaw folyó Egyéb információk: A legszembetűnőbb különbség a Graptemys nigrinoda nigrinoda és e teknős között, hogy ennek a teknősnek inkább feketés bőre van és gazdag a minta a haspáncélján. Graptemys nigrinoda nigrinoda - baloldali Graptemys nigrinoda delticola - jobboldali Státusz: Alabama-ban védett. Szaporodása: A fészekrakási időszak késő májusban kezdődik, a csúcsidőszak június közepétől július közepéig tart, és kora augusztusban ér véget. Semmilyen udvarlási rituálét nem sikerült még megfigyelni ennél a fajnál. A fészkelő időszak átlagosan 72napig tart, tojásaikat leginkább 21:00-24:00 közt rakják le. A fészkeket a víztől kb. 50m -es sugárban ássák, nyitott, napos területen, erőssen elválasztott rövid fűcsomók közt. A fészkek többsége finom homokból készül, szerves tartalom nélkül. Ezeket a fészkeket kb. 16-34perc alatt ássák meg. Egy évben 3-4 fészekaljt ásnak, egyenként 3-8 tojással. Ezek a tojások, 60-68 nap alatt kelnek ki.

Emydoidea blandingi

Az amerikai mocsárteknős páncélja szürkés-sárgás foltos vagy csíkos. A hátpáncélja eléggé magas, leginkább egy katonai sisakra emlékeztet. A haspáncélja sárga, szimmetrikusan elrendezett fekete foltokkal. A fejük és a nyakuk sárga. A fejüket teljesen be tudják húzni a páncéljukba.

Jelenleg már csak Kanadában található ez a faj, és ott is csak a Kejimkujik Nemzeti Parkban és a környékén. A számuk 100 és 180 között lehet.

Főleg sűrű növénnyel benőtt tavakban, mocsarakban és öblökben élnek, ahol napozásra alkalmas helyet találhatnak.

A nőstény június és július között rakja le a tojásait. Egyszerre általában 8 tojást rak. A tojásokból augusztusban vagy szeptemberben bújnak ki a bébik. A Kejimkujik Parkban igyekeznek megvédeni őket és elősegíteni a számuk növekedését. 1975. óta rajta vannak a veszélyeztetett fajok listáján.

A megóvásuk érdekében elkezdték tanulmányozni ezt a teknőst. A nemzeti park és egy egyetem egy közös tanulmányt készít, melyben 22 frissen kikelt amerikai mocsárteknősre szereltek rádió adó-vevőt, és azzal követik a mozgásukat. Megpróbálják megtudni a viselkedésüket, ezzel talán elkerülhető lesz a kihalásuk.

Latin név: Graptemys caglei Magyar név: Cagle-tarajosteknős Felnőtt méret:                         Hím: 6-10cm                         Nőstény: 10-17cm Élőhely: Mészkő vagy iszap aljzatú tavak és folyó-csatornahálózatok. Élőhely szerinti tápláléka: A vadonban a nőstények csigákkal és rovarokkal, míg a hímek rovarokkal és lárváikkal táplálkoznak. Előfordul, hogy kérget -kisteknősök esetében néha füvet is- elfogyasztanak. Elterjedése: Guadalupe, San Marcos és San Antonio folyó csatornahálózatok dél-közép Texas-ban. Guadalupe folyó Egyéb információk: Jellegzetes a bőrének és páncéljának zöld színe. Szaporodása: Aránylag kevés információ áll rendelkezése e faj szaporodásával kapcsolatban. Késő tavasztól kora nyárig tart a fészkelési időszak. Évente 3 fészekaljt raknak, egyenként 1-6 tojással. Ezek a fészkek a víz közelében helyezkednek el, és kb. 15cm mélyek. A hőmérséklet döntő fontosságú a kisteknősök nemével kapcsolatban, 100% hímek 28 C˚ és alatta, 100% nőstények 30,5 C˚ esetén.

Rhinoclemmys pulcherrima

A díszes földiteknősnek a négy alfaja Mexikótól Costa Rica-ig elterjedt. E teknősfajnak a tagjai a sík szárazföldet kedveli, amelyen cserjék, kisebb-nagyobb fák találhatók. Fontos számára, hogy a közelben legyen nedves terület. De másfajta területeken is fellelhetőek. Costa Ricaban és Nicaraguaban élő alfajai jobban kedvelik a vizet, mint a többiek. Ezekben az országokban megfigyeltek már ilyen teknősöket patakokban, pocsolyákban.

A hátpáncélja világos barna, a páncéljai jól kivehetőek. A haspáncélja sárgás, a szélén piros pöttyökkel. A fején egy piros csík található. A felnőtt hímek általában kisebbek (18 cm), mint a nőstények (20 cm). Az alfajai a hátpáncél alakjában és szinében térnek el egymástól. A díszes földiteknős jól tűri a szárazságot és a hőséget. Akár a 40°C-ot is képes elviselni.

Ez a teknős mindenevő. Megeszi a vadvirágokat, füveket, gyümölcsöket, rovarokat, gilisztákat és halakat.

A díszes földiteknős nőstények 3-5 tojást szokott rakni májustól decemberig.

A díszes ékszerteknős az egész Észak-Amerikai kontinensen előfordul. Dél-Kanadától egészen Mexikóig elterjedt. Kaliforniában mesterségesen betelepített egyedeit is megtaláljuk.

Több alfajra oszlik, amelyeket könnyen meg lehet különböztetni egymástól, mert mind a színük, mind a nagyságuk eltérő.

Tartása:

Mivel több alfaja van, így az akváriumának a méretét is ehhez kell igazítanunk. Mint a legtöbb ékszerteknős, a díszes ékszerteknős is kiváló úszó, ezért nagy (min. 120x40x50 cm) akváriumot igényelnek. Magát az akváriumot hasonlóan kell berendezni, mint a vörösfülű ékszerteknős vagy egy átlagos víziteknős esetében.

A víz hőmérséklete évszaktól függően 20 és 26°C között legyen. Itt is gondoskodni kell a megfelelő fűtésről. A déli (chrysemys picta dorsalis) alfaj melegkedvelőbb, mint a többi alfaj. Alapjában véve késő tavasztól őszig a szabadban lehet őket tartani.

A násztánc is megegyezik a pirosfülű ékszerteknősével. A párosodás 3-15 percig is eltarthat. Ez után 6 héttel a nőstény lerakja a tojásait

A díszes ékszerteknős túlnyomórészt állati eredetű táplálékot fogyaszt, azonban nem nagyon válogatósak. Itt is ügyelnünk kell a változatos étkeztetésre. Maga a kaja megegyezik a vörösfülű ékszerteknősnél.

	Clemmys insculpa A Clemmys csoportba tartozó teknősök közül a legnagyobb és a leginkább elszakadt a vízi élettől. Főleg tiszta folyókban található, amelynek homokos aljzata van. Elterjedt Dél-Kanadától Észak-Virginiáig, de egészen Észak-Kelet-Minnesota-ig is megtalálható. Már sokszor sikerült fogságban is szaporítani ezt a víziteknőst.

Graptemys gibbonsi

Kelet-Lousiniaban és a Mississippi mentén lévő kisebb-nagyobb folyókban él. Ez a legnagyobb tarajosteknős fajta: a nőstény 30 cm-re, a hím pedig 12 cm-re nő meg.

Ugyan úgy kell tartani, mint a többi tarajosteknőst. Nyáron a hőmérséklet lehet 30°C is. Télen 2-3 hónapig 17°C körül pihentessük. Ilyenkor ne adjunk neki enni.

Cuora flavomarginata